Virágh András Gábor

orgonaművész

 

Virágh András Gábor 2010 májusa óta a budapesti Szt. István Bazilika orgonaművésze, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (2014-) és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar oktatója (2010-2014), ahol zeneszerzés alapjai c. tantárgyat, szolfézs-zeneelméletet, formatan és analízist, ill. hangszerelést tanít.

2013 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés DLA programjának hallgatója.

Első tanárai Virágh Endre, Virágh András (orgona) és Koloss István (zeneszerzés) voltak. 1998-tól 2010-ig a Budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom orgonistája és korrepetitora volt. 1999-ben felvételt nyert a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumba, ahol orgonatanára Elekes Zsuzsa, zeneszerzés tanára Fekete Győr István volt. A 2003-2004-es tanévben a Bécsi Zeneakadémia orgona szakos hallgatója volt Peter Planyavskynál, a Bécsi Stephansdom akkori orgonistájánál. 2004-től 2009-ig a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának orgona szakos hallgatója volt dr. Karasszon Dezsőnél, dr. Kovács Szilárdnál és dr. Jakab Hedvignél, valamint 2005 és 2009 között a Berkesi Sándor által vezetett Kollégiumi Kántus korrepetitora és orgonistája volt. Orgonaművész-, tanári diplomáját kitüntetéssel szerezte meg. 2013-ban a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán diplomázott Fekete Gyula osztályában.Virágh András Gábor Trois Esquisses c. marimbára és zongorára írott műve a németországi Ostinao-Musikverlag gondozásában jelent meg 2014-ben.

Előadóként Magyarország mellett Ausztriában, Csehországban, Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Romániában, Svájcban, Szerbia-Montenegróban, Szlovákiában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban lépett fel. Zeneszerzőként számos hazai, és külföldi hangversenyen, ill. fesztiválon hangzottak el művei.


Mesterkurzusok:


Ewald Kooiman (Amsterdam), Szathmáry Zsigmond (Freiburg), Váradi Antal (Stuttgart) – orgona
Ács József (Eschweiler), Gárdonyi Zsolt (Würzburg), Maros Miklós (Stockholm) Nigel Osborne (Edinburgh) – zeneszerzés


Díjak, kitüntetések:


2017 ERKEL DÍJ

2017 KODÁLY ZOLTÁN alkotói ösztöndíj

2015 ISTVÁNFFY BENEDEK zeneszerzői díj

2013 Magyar Művészeti Akadémia zeneszerzői díja

2013 Aurora Musis Amica alapítvány zeneszerzői díja

2012 Nemzetközi zeneszerző verseny, Mürzzuschlag (Ausztria), I. DÍJ

        (a zsűri II. és III. díjat nem adott ki)

2011 JUNIOR PRIMA DÍJ

2011 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző Versenye, Budapest,

        II. DÍJ,

2011 Magyar Zeneművészeti Társaság különdíja

2010 FISCHER ANNIE előadóművészi ösztöndíj

2010 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneszerző Versenye, Budapest, I.

        DÍJ,

2010 Magyar Zeneművészeti Társaság és a Bartók Béla Emlékház különdíja

2009 MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ, Debrecen

2009 TUDOMÁNYEGYETEMI KAROK KIVÁLÓ HALLGATÓJA kitüntetés, Debrecen

2008 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés versenye, Budapest,

        I. DÍJ

2008 a Magyar Zeneművészeti Társaság különdíja

2008 MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ, Debrecen

2008 Nemzetközi zeneszerző pályázat, Nagyvárad (Románia), I.DÍJ

        (a zsűri III. díjat nem adott ki)

2007 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÖSZTÖNDÍJA

2006 Színház- és filmművészeti Egyetem dalversenye, Budapest, LEGJOBB

        KORTÁRS MŰ DÍJ

2006 nemzetközi zeneszerző pályázat, Los Angeles (USA), I. DÍJ

        (a zsűri II. és III. díjat nem adott ki)

2004 országos orgonaverseny, Szeged, I. DÍJ

2003 első Kodály Zoltán országos orgonaverseny, Budapest, II. DÍJ, valamint

        saját orgonaszvitjének előadásáért ELŐADÓI DÍJ

2002 első Bartók Béla emlékére megrendezett országos szakközépiskolai

        zeneszerzés verseny, Budapest, KÜLÖNDÍJ 

 

©2024 Grazioso Kamarazenekar | info@grazioso.hu