Gyárfás István

     gitárművész

 

Gyárfás István jazz-gitár művész, tanár, zeneszerző.
Pályáját Regős István, Kovács Gyula és Nesztor Iván jazz-együtteseiben kezdte, később játszott a hazai jazz-élet szinte valamennyi meghatározó alakjával. Négy éven keresztül volt Magyarország egyik élvonalbeli nagyzenekarának, a Budapest Jazz Orchestra-nak gitárosa.
Közel harminc esztendeje hívta életre saját trióját, mely a mai napig aktív résztvevője a hazai- és külföldi jazz-életnek. Több lemezt jelentettek meg olyan kiváló szólistákkal, mint Deseő Csaba, Fábián Juli, Big Red Ron és Szalóky Béla. 

Emellett gyakran hallható a Gyárfás- Premecz Organ Trio és a Gyafi and Friends nevű formációkkal, valamint művészeti vezetője a BPA Gospel Team-nek.

Az elmúlt években olyan amerikai sztárokkal játszott együtt, mint Agostino DiGiorgio, George Duke, Peter Erskine, Benny Green, Scott Hamilton, Gregory Hutchinson, Reggie Johnson, Herbie Mann, Joe Murányi, Ken Peplowsky, Chris Potter, Ed Thigpen, Alvin Queen, Warren Vaché és Jimmy Woode.
2013-ban őt választották az év gitárosának a jazzma.hu olvasói, 2014-ben és 2015-ben ugyanott a szerkesztői szavazást nyerte meg, 2016-ban és 2017-ben pedig a kritikusok, az olvasók és a jazz-muzsikusok egyaránt őt választották az év gitárosának. Munkásságáért 2015-ben a legrangosabb szakmai életmű-díjjal, a Szabó Gábor díjjal tüntették ki.

 

 

 

©2024 Grazioso Kamarazenekar | info@grazioso.hu