Medgyesi Zsolt

           zongoraművész

 

Medgyesi Zsolt zenei tanulmányait nyolc éves korában kezdte a II. kerületi Járdányi Pál Zeneiskolában Horváth Mária, majd 2004-től Gergelyné Knapp Éva tanítványaként. 
2013 és 2015 között a bécsi Zeneművészeti Egyetemen tanult. 
2015-től a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait Baranyay László tanítványaként.

Rendszeres szakmai támogatást kap Bogányi Gergelytől, akivel 2012 őszén felléphetett a Művészetek Palotájában és 2013-ban a Zeneakadémia nagytermében is. 

Több kurzuson vett részt, amelyeken Baranyay Lászlótól, Bogányi Gergelytől, Vásáry Tamástól, György Ádámtól és Kocsis Zoltántól vett órákat. 
2010-ben a nyíregyházi Országos Zeneiskolai Zongoraverseny I. helyezettje volt, a Fidelio különdíjasaként pedig fellépett a Sziget Fesztiválon is. 
2011-ben a Bécsben megrendezett Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen ért el első helyezést. 
2012-ben Magyar Zeneművészet kategóriában Junior Prima-díjjal jutalmazták.

 

 

 

 

©2024 Grazioso Kamarazenekar | info@grazioso.hu