Fejér András

 harsonaművész

 

Fejér András 1967-ben született Budapesten. Harsonatanulmányait Gergely Gyulánál és Farkas István Péternél kezdte. Harsonaművész diplomáját 1990-ben szerezte meg a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Steiner Ferenc növendékeként. 1983-tól egyik alapító tagja az Academia Rézfúvós Kvintettnek, amellyel nemzetközi versenydíjakat szerzett: Barcs I. díj, Narbonne II. díj, Gmünd II. díj.
1987 és 2000 között tagja volt a Magyar Állami Hangversenyzenekarnak, ahol 1995-ben az "Év Művésze" zenekari kitüntetést kapta. 1997-től a Deutsches Symphonie Orchester Berlin szólóharsonása.

1989 óta rendszeresen koncertezik szólistaként Magyarországon és Európa városaiban egyaránt. Repertoárja nagy részét kortárs magyar zeneszerzők művei képezik, -- harsonaszólók, elektroakusztikus, kamara, és versenyművek --amelyek többsége a számára íródott. 
2001 és 2006 között tanársegéd volt a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 2007-ben részt vett a müncheni (ARD), 2010-ben pedig a markneukircheni nemzetközi harsonaverseny zsűrijében.
Fejér András több nemzetközi harsonaversenyen volt díjazott: Prágában (Prágai Tavasz) III. díj és különdíj a cseh művek előadásáért, Toulonban II. díj és Münchenben (ARD) III. díj, de az I. és II. díjat a zsűri nem adta ki.
2012-ben Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki.
Első önálló CD felvételét - mely 2000-ben jelent meg a Hungaroton Classic forgalmazásában "Name-Game" címmel - Artisjus díjjal jutalmazták. Ezt a kitüntetést 2008-ban és 2012-ben újra elnyerte. 2011-ben "C'est la vie" címmel szintén a Hungaroton Classic forgalmazásában egy újabb lemeze jelent meg, amelyen a számára komponált kortárs magyar zeneszerzők művei szerepelnek. 





 

©2024 Grazioso Kamarazenekar | info@grazioso.hu