A Királyi Borház és Pincemúzeum „Bor és Zene” sorozata

 

Kamarazene a borházban
 

Sikerrel zárult a budavári komolyzenei koncertsorozat, amely első alkalommal, hagyományteremtő céllal került megrendezésre a Grazioso Kamarazenekar, valamint a Királyi Borház és Pincemúzeum közös szervezésében.
A sorozat utolsó állomásán, 2009. július 17-én, Mozart zseniális műveit a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertmestereinek szólói, valamint Kocsis Zoltán vezénylete tették emlékezetessé. A fantasztikus előadást nagyszerű szabadtéri helyszínen, csodálatos nyárestén hallgathatta meg a közönség. Az esemény különleges és ünnepi volt, hiszen egy ajándék átadására is sor került: a zenekar alapítója és vezetője, Detvay Mária Marcella a Kecskés Ékszer által tervezett ezüst karmesteri pálca átnyújtásával köszönte meg a zenekar tiszteletbeli művészeti vezetője, Kocsis Zoltán eddigi támogatását és szakmai iránymutatását.

A sorozat három koncertje parádés műsort vonultatott fel: Mozart, Bach és ismét Mozart műveit élvezhette a nagyérdemű, Magyarország legkiválóbb komolyzenei előadóinak közreműködésével. Június 19-én Kocsis Zoltán zongorajátéka, július 3-án Szabó Anita és Móré Irén fuvolajátéka, 17-én pedig a kiváló szólisták - Falvay Attila, Kuklis Gergely, Koppándi Jenő, Bangó Ferenc és Kertész Sándor - virtuóz hegedűszólója kápráztatta el a hallgatóságot.

A Királyi Borház és Pincemúzeum szabadtéri színpadán elindított sorozat valóban sikeres és népszerű volt, hiszen szinte mindhárom koncertet teltházas nézőtér előtt tartották meg. Az eső csak a második, a Bach-est forgatókönyvét változtatta meg, amikor az időjárás elől védelmet nyújtó pincemúzeumi lovagteremben tartották meg a műsort.

A múlt év augusztusában megnyílt múzeum célja, az egyedülálló pincerendszer bemutatása, valamint a hazai borkultúra népszerűsítése mellett a főváros kulturális életének színesítése és gazdagítása is egyben. E törekvését a mostani koncertsorozat is igazolja.

 


Szerző: Metropol
2009. július 23. csütörtök
 

©2019 Grazioso Kamarazenekar | info@grazioso.hu